Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Idősek Világnapja Budapesten

2019.10.07

Idősek Világnapja Budapesten

 

A Vasutas Nyugdíjas Klubok Szövetségének (VNYKOSZ) küldöttsége is meghívást kapott az Idősek Világnapja tiszteletére szervezett központi, állami ünnepségre

 

A fővárosi Vigadó Dísztermébe invitálta 2019. október 2-án délelőtt 10 órára prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere (EMI)  a VNYKOSZ 10 fős küldöttségét is, hogy részesei lehessenek annak az ünnepségnek, ahol köszöntötték az „Idősekért” és az „Idősbarát Önkormányzat” díjat kapott személyeket és önkormányzatokat. A Molnár Géza VNYKOSZ elnök vezette „kis csapatot” úgy állította össze a szövetség elnöksége, hogy a körülményekhez képest reprezentálja az ország 59 klubjának tagságát.

20191002_094959felirat.jpg

 

A Himnusz közös eléneklése után – Szabó Anna, a budapesti Bartók Béla Konzervatórium növendéke volt az előénekes – Kásler Miklós mondott ünnepi beszédet és köszöntötte a közel négyszáz fő meghívott időskorú vendéget. Az idősek megbecsülésének fontosságáról szólva azt hangoztatta, fontos, hogy a tisztelet kultúrája erősödjön Magyarországon. Szerinte ha az ország a nemzedékek szolidaritására épít, akkor azzal mindenki jól fog járni. „A család szíve és lelke a nagyszülő”-zárta beszédét a miniszter, majd Novák Katalin és Fülöp Attila (EMI) államtitkárok, valamint Pogácsás Tibor a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára közreműködésével adta át a jól megérdemelt díjakat és emlékplaketteket az ünnepelteknek.

20191002_101056felirat.jpg

Az „Idősekért” miniszteri elismerést hat személy, az „Idősbarát Önkormányzat” díjat tíz önkormányzat – köztük Kecskemét, Szolnok, Kőszeg Solt, Vác – vehette át ebben az évben. Az ünnepséget a „Csillagszeműek” néptánccsoportjának műsora és a Szózat hangjai zárták, majd a vendégek állófogadáson is találkozhattak a kitüntetettekkel,

20191002_101228felirat.jpg

 

Szentes Bíró Ferenc

Szeged